Csengeri Attila Rajongói Honlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
 
Hírek
Hírek : Nívódíjas pécsi színészek

Nívódíjas pécsi színészek

  2006.03.05. 11:31

Daczó Eszter és Csengeri Attila az idei kitüntetettek

A Pécsi Nemzeti Színházért Alapítvány nívódíjat vehette át tegnap a Fekete Péter operett bemutató előadása előtt Daczó Eszter magántáncos és Csengeri Attila énekes.


Daczó Eszter előadás közben
– Jelzésértékű számomra ez az elismerés, hiszen eddig 15 főszerepet énekeltem, de ez az első igazi szakmai visszaigazolása a munkámnak – fogadta a gratulációnkat Csengeri Attila, aki éppen tegnap ünnepelte 35. születésnapját.( a cikk már kicsit régi ) 

Csengeri Attila Pécsett a Jézus Krisztus Szupersztárban debütált, és ezzel a főszereppel azonnal az ifjú pécsi hölgyek kedvencévé vált. Azóta láthatta már a közönség a West Side Storyban, a Valahol Európában, sőt a Víg özvegy című operettben is, de mint mondja, elsősorban a musical az ő műfaja. Erőteljes tenor hangját tartja fő erényének, hiszen ebben a hangfekvésben kevés vetélytársa akad hazánkban. Másrészt kiemeli azt is, hogy sokat köszönhet rockos múltjának. Nyolc esztendőt töltött ugyanis a budapesti Géniusz együttesben, majd a Rockszínházban barátkozott a pódiummal. Márpedig a legtöbb musical a rock felől közelíti meg a színpadot, így könnyű volt az új szerepre átállnia.

Csengeri Attila kétlaki életet él, Budapest és Pécs között ingázik, mert bár Pécsett tört be a musicalszínészek élvonalába, folyamatosan kap felkéréseket a fővárosban is. Pillanatnyilag a Madách Színházban a Nyomorultakban és a Magyar Színházban az István, a királyban játszik, de várhatóan láthatjuk a Fantom most körvonalazódó szereposztásában is a nevét. A vágyait illetően a jövőtől újabb jó musicalszerepeket vár, de nem idegenkedik más zenés műfajoktól sem, így például az operával is kacérkodik. Ezt a díjat pedig 16 hónapos kislányának, Zsanának, és feleségének, Edinának ajánlja, akivel a szakmában találkoztak össze, ő a Rockszínházban volt táncosnő.

Csengeri Attila a Jézus Krisztus Szupersztárban
A Pécsi Nemzeti Színházért nívódíjat a legutóbbi évad kimagasló teljesítményéért, vagy a teátrumban eltöltött hosszú eredményes tevékenységért ítélik oda. Daczó Eszter magántáncos esetében nem tudni, hogy melyik kategóriában jutalmazták, mert mindkét tárgykörben joggal kaphatta meg az elismerést. Mégis úgy fogalmaz, hogy nagyon váratlanul érte ez a kitüntetés. A balett-táncosnő 1991 óta dolgozik a PNSZ-nél, s a tucatnyi esztendő számtalan jó szerepet hozott számára.

– Élek-halok a táncért, hogy csinálhatom, hogy folyamatosan lehetőséget kapok, ez a legfontosabb. Az már csak hab a tortán, hogy gondoltak rám, és most nívódíjjal jutalmaztak – vélekedik minderről a művésznő.

A harkányi Daczó Esztert idén a pécsiek a Carmen – Szerelmekben és a hamarosan bemutatásra kerülő Diótörőben, valamint a Kakukkfészekben láthatják. Utóbbi darabban új oldaláról is megismerhetjük, Keveházi Gábor asszisztenseként vesz részt a produkció színpadra állításában. A táncosnak gondolni kell a jövőjére, mondja mintegy magyarázatképpen, hogy miért kezdte el a Táncművészeti Főiskolát, és miért vállal el minden felkérést, ami a balett tanítására vonatkozik. Mert már döntött: a sikeres táncszezonok után a tanítás marad majd a legfontosabb teendője.



 
Számláló
Indulás: 2006-01-13
 
Rokon oldal
 
Idő
 
Kezdőlap!
Beállítás Kezdőlapnak!
 
Chat
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!